Névadónkról

április 12th, 2019

Kósa György, iskolánk névadója

Összeállította: Horváthné Domonkos Tímea

Kósa György 1897. április 24-én született Budapesten. Apja, Kósa Vilmos ügyvéd volt, így a gyermek jó anyagi körülmények között nevelkedhetett. Anyja, Windt Olga fontosnak tartotta, hogy fia zenei oktatásban részesüljön. 1907-ben Freund Etelka Kósát bemutatta Bartóknak, aki ettől kezdve magánórákat adott neki. Az ó tanácsára iratkozott be 1908 szeptemberében a Zeneakadémiára, ahol kezdetben hegedülni és zongorázni is tanult. Hegedű szakon Szerémi Gusztáv tanította, ám másfél évvel később felhagyott a hegedüléssel. Zongorára Reschofsky Sándor, majd 1909-1912 között Székely Arnold oktatta. Az 1912-13-as tanévtől hivatalosan is Bartók tanítványa lett. A zongoraművészi tanulmányok mellett Kósa érdeklődése a zeneszerzés felé fordult. Az 1910-11-es tanévben Kodály zeneszerzés osztályába járt, majd tanulmányait 1912 és 1916 között Herzfeld Viktor irányításával folytatta. Az utolsó akadémiai osztályt követően Bartók tanácsára beiratkozott Dohnányi Ernő művészképzős osztályába. Zongora-diplomáját 1916-ban kapta meg.

Kósa 1919 végén Koncz János hegedűművész kíséretében Olaszországba utazott egy féléves turnéra. Később különböző alkalmi munkákat vállalt, végül elfogadta a Líbiai Tripoli város színházának karmesteri állását.

Itáliai, észak-afrikai útjáról csak 1921 őszén tért haza. 1922-ben feleségül vette a szobrászgrafikus Molnár Máriát, egy évvel később kislányuk született, Judit.

„… ezekben az években – emlékezett Kósa – rájöttem, hogy nem óhajtok divatos művész lenni. A magam részéről inkább egy elvonultabb, kevésbé csillogó életre vágyakoztam. A hiúsági szempontok teljes mellőzésével helyeztem mércémet a szokásostól eltérő szintre.”

1925-től kezdve gyakran szerepelt a Rádióban, főként a Kósa György – Albertina Ferrari – Kerpely Jenő trió tagjaként. Sokat tett Kósa Bach zenéjének magyarországi népszerűsítéséért, és jelentős szerepet vállalt a magyar kortárs zene terjesztésében is. 1926. március 29-én hangversenyt adott fiatal kortársai, Bárdos Lajos, Hermann Pál, Kadosa Pál és saját zongoraműveiből.

1929 januárjában Kadosa Pállal, Kelen Hugóval, Szabó Ferenccel és Szelényi Istvánnal együtt megalapították a Modern Magyar Muzsikusok elnevezésű zenei társulást.

Az 1927-28-as tanévtől tiszteletdíjas tanár lett a Zeneakadémián. A harmincas években Kósa érdeklődése egyrészt a gyermekek világa, másrészt a Biblia és a hit felé fordult. Több gyermekeknek szóló mesejátékot írt.

1942-ben Kósa elvesztette állását a Zeneakadémián.

1944 őszén – családjától elszakítva – munkaszolgálatosként Fertőrákosra került. Amikor visszatért Budapestre, megtudta, hogy lányát és feleségét a nyilasok meggyilkolták. Kósa személyes tragédiája elől a munkába menekült. Újra tanított a Zeneakadémián, majd az Országos Filmharmónia szólistája lett.

1946-ban feleségül vette egykori tanítványát, Ferch Stellát, aki férje tanácsára az énekesnői pályát választotta. Házasságukból két gyermek született, 1948-ban Márton, 1950-ben Gábor. Ez a házasság is rövid ideig tartott, mert 1955-ben meghalt felesége, Stella.

Tudomásunk van róla, hogy több ízben nyaralt Balatonalmádiban, kötődve itteni barátaihoz (Lovas, Rédai, Veszeli családokhoz). Az 50-es években házi hangversenyeket tartott Lovas Annus néninél, és az ő nevét viselte a Balatonparti Zeneoktatók Munkaközössége.

Az elkövetkezendő években több szerzői estet is tartott. Erkel-díjat, Érdemes Művész, Kiváló Művész kitüntetéseket kapott.

Harmadszor is megházasodott, feleségül vette Kepes Annát.

Kósa érdeklődésének középpontjába a különleges hangszerösszeállítású együttesek kerültek.

A magyar költők-írók közül Devecseri Gábor, Karinthy Frigyes, Nagy László, Pilinszky János, Weöres Sándor verseit dolgozta fel. A külföldi irodalom is foglalkoztatta: Charles Baudelaire, Rainer Maria Rilke, Arthur Rimbaud, Paul Verlaine költeményeire írt darabokat.

A nyolcvanadik életévéhez közeledő zeneszerző kompozícióiban felbukkan a halál motívuma. Az utolsó másfél évtizedben született művek többsége a halál témaköréhez kapcsolódik.

Kósa György nyolcvanhét éves korában 1984. augusztus 16-án hunyt el. Hosszú zeneszerzői és zongoraművészi pályafutása során a kor legjelentősebb művészeivel, alkotóival hozta össze a sors, s habár haláláig nyitott, fogékony és minden új iránt érdeklődő maradt, mindvégig megőrizte zárt, öntörvényű egyéniségét. Őszintén hitt abban, hogy alkotóművészként az elsődleges feladata, hogy alkotásaival, művészetével jobbá tegye az emberiséget, hogy műveivel a humanitás és emberiesség eszméjét hirdesse. Ezért jelentett számára mindig többet a gondolat, az üzenet, mint a forma. Félreismerhetetlen zenei hangjával olyan kivételes atmoszférát teremtett, amely még ma is hat.

(Felhasznált irodalom: Dalos Anna: Kósa György című könyve)